Hulk Hogan napokban történő botránya miatt a TNA is regált, így az Alumini szekcióból is eltávolították a legendát. Levente Nagy olvasónknak köszönhetően jobban tanulmányoztuk az oldalt és hát a DVD-t sem lehet már kapni. Vagy mégis?
A TNA törölte a Hulk Hoganos cuccokat a TNA Shoból, de az Eurostore-ből nem. Szóval a 10%-os árengedményre ne várjatok, mert ha valaki megakarja rendelni, akkor az most tegye meg.
Mi persze ennél is továbbmentünk és beírtuk a keresőbe, hogy Hulk Hogan. Az első három találat: "Sting, az Icon", "Best Of Sting" és "Három ok, amiért a TNA szereti New Yorkot". Szóval a legenda immáron e szervezet számára sem érdekelt.
Ez a momentum sokkal fontosabb, mint a WWE általi támadása, mert a TNA a nemzetközi kapcsolataival sokkal jobban áll, mint az imént említett szervezet. Tehát ez nem csak a TNA elhatároládását jelenti, hanem több, nagy wrestling cég sem fogja alkalmazni kívánni. Maradnak az egyszeres fellépések, bár nem hisszük, hogy a kisebb szervezetek, valaha is tudnak annyi pénz kicsikarni magukból, amennyit Hulk Hogan elkér.
Mostantól számítva tehát minden Hulk Hoganos ajándéktárgyat már csak a játékboltokban találhattok meg. Vajon itt ér véget végérvényesen a legenda karrierje?
Mit szólsz Hoganhez?
VálaszTörlésA személyes véleményem érdekel? Hát, egyrészt amit tett, az nagyon csúnya dolog és megérdemli a felhajtást, amit kapott. De azt már nem, hogy elvegyék a Hall Of Fame címet tőle. Oké, hogy egy paraszt, de azt azért kapta, mert egy pankrátor legenda, s a teljesítménye is számított. Értem én, hogy elhatárolódnak,de attól még a címét nem kéne elvenni.
Törlés2k16-ban sem lesz benne??
VálaszTörlésPaige, 2K16-ban sem lesz benne, a 2K bejelentette ,hogy kiszedik a játékból is.
VálaszTörlés